Az étvágytalan gyermek
Az evési és étvágyzavarok a gyermekkorban gyakran jelenthetnek problémát. Egészséges gyermekben a jóllakottság és éhség érzése szabályszerűen váltakozik, ezt elsősorban a gyomor teltségének a foka szabályozza.
Szinte minden heveny megbetegedés velejárója – sokszor első tünete – az étvágytalanság, amely azonban csak addig tart, amíg a betegség lezajlik. Ha az étvágytalanság tartós, és az orvosi vizsgálat nem mutat ki betegséget, az evés és az étvágy nehézségei nevelési problémáknak minősülnek. Ha egy kisgyermek nem akar enni, annak oka rendszerint a szülőkben keresendő.
Kisgyermekekben még gyakoribb panasz lehet ez: az addig jól evő gyermek egyre kevesebbet eszik, pedig a szülők a sokat mozgó gyermektől inkább egyre nagyobb étvágyat várnának el.
A baj oka többek között az, hogy a Szülők nincsenek tisztában azzal, hogy a csecsemőkor vége felé a tápanyagszükséglet csökken, ami nem csoda, hiszen az addig gyors súlyfejlődés jelentősen lelassul. Gondoljunk bele, hogy a gyermek egy éves korban 10, két éves korban 11-12, hat éves korban 20 kg súlyt szokott elérni. Természetesen figyelembe kell venni a gyermek genetikai adottságát is!
A baj oka többek között az, hogy a Szülők nincsenek tisztában azzal, hogy a csecsemőkor vége felé a tápanyagszükséglet csökken, ami nem csoda, hiszen az addig gyors súlyfejlődés jelentősen lelassul. Gondoljunk bele, hogy a gyermek egy éves korban 10, két éves korban 11-12, hat éves korban 20 kg súlyt szokott elérni. Természetesen figyelembe kell venni a gyermek genetikai adottságát is!
Milyen is a „rosszevő gyermek”?
Legtöbbször elsőszülött vagy egyedüli gyerek, aki az egész család figyelmének a központjában áll. Minden rezdülését figyelik, különösen a táplálékfelvételét és az emésztését.
Sok esetben kiderül, hogy a gyermek nincs szabályos időközönkénti evéshez szoktatva, az étkezések közti időben állandóan eszeget valamit (ropit, kekszet, csokit, szörpöt stb.), hiszen "már az előző étkezéskor is alig evett szegény". Az ilyen gyereket egyszerűen nem engedik megéhezni, s így ül le az asztalhoz, az étkezésekhez, amikor is elvárnák tőle, hogy jó étvággyal megegyen mindent, amit elé tesznek.
Sok esetben kiderül, hogy a gyermek nincs szabályos időközönkénti evéshez szoktatva, az étkezések közti időben állandóan eszeget valamit (ropit, kekszet, csokit, szörpöt stb.), hiszen "már az előző étkezéskor is alig evett szegény". Az ilyen gyereket egyszerűen nem engedik megéhezni, s így ül le az asztalhoz, az étkezésekhez, amikor is elvárnák tőle, hogy jó étvággyal megegyen mindent, amit elé tesznek.
Ennek kapcsán fontos tudni azt, hogy ahhoz, hogy az étkezéskor ne érezzen éhségérzetet, nem fontos teletömni a gyomrát, elegendő ehhez néhány darab keksz vagy édesség, sőt akár egy pohár szörp is.
Általánosan elterjedt nézet, hogy a kisgyermek megfelelő tejbevitel nélkül nem fejlődik rendesen. Ha az étkezések közti időben bőven itatják a gyermeket tejjel, a gyermek gyomra állandóan tele lesz, így nem is várható, hogy a rákövetkező étkezés alkalmával éhesen rávesse magát az ételre.
Néha egészen furcsa módszereket agyalnak ki a szülők. Az enni nem akaró gyereket a tévé elé ültetik, tréfálkoznak, bohóckodnak neki, arra várva, hogy egy óvatlan pillanatban a teli kanalat a gyerek eltátott szájába dughassák. Még rosszabb a helyzet, amikor a gyermek evése a család központi kérdésévé válik. A gyermek ekkor már tudatosan vagy öntudatlanul zsaroló eszköznek használja a kialakult lehetőséget, hogy akaratát véghezvigye, vagy különféle jutalmakat kapjon azért, mert hajlandó volt néhány falatot megenni.
Mi lehet a helyes megoldás?
Észszerű táplálást kell bevezetni: az étkezés legyen változatos, a kisgyermek számára a tejbevitel ne haladja meg a napi 4-5 dl-t, az evés végén kevés süteményt és édességet lehet adni.
Szigorúan meg kell szüntetni az étkezések közti időben történő evést. Édességet, süteményt csak az étkezés után kapjon a gyermek. A tányérjába kerülő étel mennyiségét maga a gyerek határozza meg. (Annyit lehet "csalni", hogy nagy tányért kapjon ő is: ugyanaz a mennyiség nagy tányéron kevesebbnek tűnik, mint kistányéron.) Az étkezés alkalmával a gyermek választhat, hogy megeszi-e a tervezett ételt, vagy inkább éhen marad a következő étkezésig. Ha a környezete következetes marad ebben (a nagyszülők is!), akkor a siker nem marad el, a gyerek szervezete néhány nap alatt átáll az új helyzetre.
Ha egy ételt a gyermek határozottan visszautasít, ne erőltessük. (Legyünk őszinték önmagunkhoz: mi sem szeretünk minden ételt, sőt van, amit meg sem eszünk). Nem igaz tehát az a szabály, hogy a gyereknek mindent meg kell enni, amit eléje tesznek. A kisgyermek minél korábban egyék együtt a családtagokkal. Egy jó hangulatú családi étkezés közben jobb ízű a falat.
A siker érdekében igen fontos, hogy a gyermek evése ne legyen központi kérdés a családban. A szülők ne beszéljenek állandóan az étvágyáról vagy étvágytalanságáról az asztalnál, legalább tegyenek úgy, mintha számukra ez nem volna fontos. Lassanként megtanulja, hogy nem az evésre való kényszerítés a büntetés, hanem az étel megvonása (ez természetesen nem jelenti azt, hogy ilyen eszközzel büntessék a gyereket). Az evéssel kapcsolatos dicséretről vagy megrovásról a szülőknek le kell mondaniuk!